Barion Pixel

Mire figyeljünk a nyári szünetben?

A nyári vakáció a gyermekek egyik kedvenc időszaka az évben. Két és fél hónapra elfelejthetik az iskolatáskát, a röpdolgozatokat, feleléseket, na meg persze a korán kelést. Amekkora örömet okoz iskolásként ez az időszak, szülőként akkora fejtörést: hova tegyük a gyereket? Mivel kössük le, ha otthon van?  Hogyan tudunk tartalmas szünidőt adni úgy, hogy közben nekünk is legyen időnk pihenni?

Miért ennyire nehéz?

Nagy óvodás és kisiskolás korú gyerekeknél a szülők számára a legnagyobb kihívást az jelenti, hogy hol is legyen a gyerkőc két és fél hónapig. Ilyenkor még a nagyszülők sok esetben aktívan dolgoznak, így nagyon szerencsés az, akinek egész szünidőre vállalják a nagyik a gyerkőcöt/gyerkőcöket. A szülőknek pedig ketten összesen sincsen annyi szabadsága, hogy az lefedje a nyári időszakot. A nyári táborok jó ötletnek bizonyulnak, azonban sok család nem engedheti meg magának anyagilag, hogy gyermekeik több héten keresztül táborozzanak.



Az időbeosztás fontossága

Nagyban megkönnyítjük a saját dolgunkat, ha előre megtervezzük a szünidőt. Írjuk össze, melyik héten ki tud a családból szabadságra menni. Érdemes a nagyszülőktől is segítséget kérni, illetve nagyon hasznos lehet barátokkal vagy ovis/iskolás szülőtársakkal kooperálni. Vigyázhatunk egymás gyerekeire, így mindenki jól jár: egyik héten vigyázunk mi a többi gyerekre, más heteken pedig segít nekünk a többi szülő. Ezzel rengeteg szabadságot spórolunk, és a gyerekeknek is gyorsabban telik az idő, ha bárátokkal lehetnek.

Természetesen a nyári tábor is kiváló opció. Ma már rengeteg napközis tábor elérhető, ahol a gyermekek tematikus programokon mulatják az időt, a szülők pedig zavartalanul dolgozhatnak közben. Bár ezek a táborok nem olcsók, sokat spórolhatunk, ha csak 1-2 olyan hét van a szünidő alatt, amikor igénybe kell venni.



Programok, élmények, szórakozás

Napjainkban egyre nagyobb a társadalmi nyomás azzal kapcsolatban, hogy ki tud több programot szervezni a gyermekének, ki juttatja el több helyre, vagy ki szerez nagyobb élményeket nekik.

A szülők sokszor képesek kifulladásig szervezni az újabb és újabb programokat a gyermekeknek, hogy még véletlenül se unatkozzanak egyetlen napon sem.



Pedig az unatkozás nagyon-nagyon hasznos!

Ha hagyjuk kicsit unatkozni a gyerkőcöket, akkor lesz lehetőségük a kreatív energiáikat használni, és előbb-utóbb kitalálnak maguknak valami szuper játékot. Ez pedig a fejlődésük szempontjából nagyon jótékony.

Természetesen ez nem azt jelenti, hogy ne szervezzünk programokat egyáltalán! Nagyon fontos, hogy sok élményhez jutassuk a gyermekeket, azonban érdemes figyelni az egyensúlyra.

Azzal pedig, hogy hagyunk nekik "üres járatokat", nekünk is lehetőségünk nyílik kicsit pihenni, feltöltődni.

Stranigg Dóra okleveles pszichológus blog ikon
Stranigg-Csaba Dóra
Fejlődés- és Klinikai Gyermekpszichológus

Szolgáltatások

Integratív ikon
Pszichológiai
tanácsadás
gyermekének
TOVÁBB >
Tudományos ikon
Online
szülőkonzultáció
TOVÁBB >
Elfogadó ikon
Önismereti tanácsadás szülőknek
TOVÁBB >